ERDÉLY – A Retyezáttól a Szebeni-havasokig
A Déli-Kárpátokban, a Vulkán-hegység és a Páring-hegység között, a Zsil folyó mentén, a Keleti-Zsil és a Nyugati-Zsil összefolyása után egy hegyvidéki, sziklás, meredek mészkőcsúcsokkal, barlangokkal, szakadékokkal, vízesésekkel, hegyi rétekkel és erdőkkel szabdalt területen található a Zsil folyó 33 km hosszú szurdoka, a Szurduk- vagy Lainci-szoros.
Neve ellenére a hegység nem vulkáni eredetű, hanem kristályos kőzetekből épül fel. A főgerinc 55 km hosszan terül el, sok helyen meghaladja az 1400 méteres magasságot. Legmagasabb pontja a Oszlea-csúcs 1946 méter magassággal.
A Petrozsényi-medence négy vulkanikus eredetű hegység – a Retyezát, a Kudzsiri-havasok, a Páring-hegység és a Vulkán-hegység – közé ékelődő kisebb medence. Kialakulása a földtörténeti negyedidőszakra tehető.
A Páring-hegység a Déli-Kárpátok második legmagasabb hegysége, a Zsil folyó völgyétől keletre. Legmagasabb csúcsa a Nagy-Páring.
A Zenóga-tó a Retyezát-hegység nyugati részén található, az északi főgerinctől délre. Területe 6,5 hektár, legnagyobb mélysége 29 m, amivel a legmélyebb tó a hegységben.
A Lotru és a Páring is déli határa volt hazánknak, itt haladt az ún. „ezeréves határ”. Több erre utaló emléket őriz még mindkettő. Megmaradhatott még több határkő és oszlop is a vízválasztó gerinc mentén, mert nehezebben megközelíthető, így a román hadsereg sem bajlódott annyit felrobbantásával. A táj itt is magával ragadó, a Lotru vad lankái, a Páring meredek leszakadásai mind olyan szépségek, amelyeket nem lehet elfeledni.
Nyugat felé, a Mosului-csúcs után, az Álom bércet követően egy kis szorosba érünk, ahonnan igen nehéz kapaszkodó visz fel az Urlea-csúcsra (2473m).
Két fontos régiót köt össze a Páring-hegységen keresztül: Erdélyt és Olténiát. Az út egyik érdekessége abban rejlik, hogy ez a két országrész merőben eltér egymástól. Amikor a két végén a gépkocsiból kiszáll az ember, két teljesen különböző világgal találkozik. Nem véletlen: Erdély gyönyörű, Olténia elmaradott.
A Király útja Erdélyt és Olténiát köti össze, a Sebes folyó völgyében a Zsil- és az Olt-völgyével párhuzamosan fut, majd az Oasa-tó mellett halad el. (Déli-Kárpátok 1.)
A Vidra-tó Románia egyik mesterséges víztárolója a Páring-hegységben. A Lotru-folyó felduzzasztásával hozták létre 1965 és 1972 között. A tó területe 12,4 km², térfogata 340 millió köbméter. A kőtöltéses gát magassága 121, szélessége 350 méter.
A Páring-hegységcsoport északkeleti részén elhelyezkedő Csindrel a Lotru, a Kudzsiri-havasok, az Erdélyi-medence és az Olt folyó „szorításában” helyezkedik el, területe kb. 900 km2. A vízfolyásokkal erősen felszabdalt hegység domborzata aszimmetrikus, hisz legmagasabb, 2000 m fölé magasodó főgerince a Csindrel déli részén húzódik, nagyjából északkelet-délnyugati csapásban.
„A Csindrel lankáin egykoron két pásztortestvér, Juon és Bukur legeltette nyájait. A két legénybe szerelmes volt egy szépségéről messze földön híres lány, Jézer, aki annyira gyönyörű volt, hogy egyszerűen csak Frumószának („szép” románul) hívták. Egy napon a nagyobbik pásztorlegény megkérte a szépség kezét, mire az öccse nagyon elszomorodott. De elszomorodott a leány is, mivel mindkét fiú nagyon kedves volt neki és nem tudta, kit válasszon. Éjjel a két legény megküzdött egymással és ólmosbotjaikkal halálra verték egymást. Reggel, amikor Jézer ismét felment a Csindrelre, ott találta a két fiú tetemét. Annyira elszomorodott, hogy azt kívánta, bárcsak ő is meghalna. Meg is hallgatta Isten a kívánságát. Jézer csak sírt, csak zokogott, úgy, hogy könnyeiből patak lett, mely mind jobban és jobban elborította a helyet. A szakadék megtelt vízzel, kiömlött a szakadék szélén és folyt, ahogy folyik most is, mert a tó mélyén még mindig siratja Jézer a két szép pásztorlegényt. A juhokat az Isten kővé változtatta, a füvet kiszárította a hideg szél, mely azóta fúj a Frumószán, csak a tó mellett nőnek virágok. A szép, a hű Jézer virágai.” (Forrás: Erdély legszebb túraútvonalai, Totem Kiadó).
A szász telepesek 1150 körül érkeztek Erdélybe, amikor II. Géza, magyar király a 12. század közepén a keleti országrész nagyobb arányú betelepítésébe kezdett. Kiváltságaikat az Andreanum – a II. András, magyar király által kibocsátott kiváltságlevél – tartalmazta, amely többek között azt is rögzítette, hogy „azon nép, mely Szászvárostól Barótig és Darócig terjed, a székelyföldi Sebessel együtt egy nép legyen, egy bíró alatt álljon”. A magyar királyságnak érdeke volt egy – várakból álló – védővonal kiépítése a déli határokon, ezért a várépítéshez és a mesterségekhez jól értő nyugati szászokat telepítették ide. Az Anjou-korban kezdődött meg a Szászföld rohamos városiasodása, távolsági kereskedő és kézműves polgárság jelent meg, amely meghatározó rétege lett a szászságnak.
A Szebeni-havasok lábánál fekvő, középkori hangulatú nagyváros egykor az erdélyi szászok kulturális és kereskedelmi központja volt: Szebenszék, majd Szeben vármegye, ma Szeben megye székhelye. A lakosság 3%-a német, 2%-a magyar, 94%-a román anyanyelvű. Az egykori Szászföld „fővárosa”, a későbbi a Szász Universitas központja. Látnivalóinak jelentős része a tetszetősen rendbe hozott óvárosban – a Nagy tér, a Kis tér, valamint a Huet tér körül – helyezkedik el. Nagyszeben városát a Déli-Kárpátok 2. c. fotóalbumunkban részletes bemutattuk.
Fotó: Váradi Péter Pál